léptem
nyomán nyom
ám a kép
idétlen időtlen
régi énkép(p)
forgatod
latod lám
s rossz'vetül fény
kockakény nincs -
kincs csak
a jó oldal épp
lefele tenyérbe
fektetveképp...
apró titkot
róttam szálirányba
cinketollra
tenyerembe
meghajolva elcsípem
a cseppet róla
el ne áztasd
hé, te leány
szállnia kell faág
mentén sebtén
oda hol csak
titok, moraj,
termés vannak
fújtam hipp-hopp
kezem zsebre
szemre rebbent
titokpihe
összeszűrte szelet
s szavát cseppes
szájra nem
visszaszállt?
megszentelt ujjak
víz illati
régi újak
idegen szó
keresztúton
megszeppent
a könny-calypso
s bolond úrtól
jön a honnan kérdés
jöttem - onnan
mondom hegytetőre
öreg botját vállra csapva
nekidőltem bánatának
hallja öreg
jótevőnek
engedje meg
lennem hát.
szóim sora
szemekből lopott
reménnyel dúcolt
gondolat-
sziluett. pora:
szüfrazsett-
szallagregiment,
lobog. Ó,
ballagó,
kokott kiskegyed,
sorvéged. ott a
pórnép les
szoknyád alól.
soha,
te kopott, te
mostoha!
létigen
kérdésbe görcsösgyűrt létiglen.
holt,
hisz, ha már csak volt
kétely és kósza nem.
pillanat íze
hiszed
de alig
testeddel
ágyban
szívig
zsugorodik.
agyban sötét
sörét
lyukak
mik szitává
kérdeznek
fénynek
utat.
pont a
keblen
fénye
rajzol
kérdő
percek
öntörvénye.
ezerszárnyba
csapó kép csaló-
képp vágja ki
kockánként testem
lestem a célt
de ezerig számolva
fűzőig hajolva
vélt kép
őrzi csak
lelkemet szárnyba
lapogatva
s arra ment
a maszkaboltos
felemelt jó lesz ez
mondta
dekorációnak a
régi figurámra
vitriolos bárd
nem tűr, ha
tapintat zaja
felhangzana, bár
- s miközben lenyakazna -
maga vére hull. s lám,
az ellen
ezrekben először
int és elköszön, ha fáj
mi hadban méltatlan.
vállra terítve
brokát nehézbordó,
bokát súlytó
öröm-köpeny.
vállat húzó
bélés zordbársony
s lépés körbe
karikába.
hiába,
ha lepelfogta
kebel
szíve nem örül.
néven
neveznéd hiába
keresnéd pedig
mert szó
mi szín
s csak mozdulat
fordulat
a felszín
az elhangzó
nevezd a virtust
ha mered a stílus
ha ismered
nevén
